Megbecsülték az aktív pályafutása után is.

Bognár István (Miskolc, 1948. július 20. –)

A játékvezetői vizsgát 1968-ban tette le. Ellenőrei, sportvezetői javaslatára 1985-ben lett első osztályú játékvezető.

NB. I-es mérkőzések száma játékvezetőként	93
Legelső NB. I-es mérkőzés	1985-04-20 - NB. I. - Debrecen - Szeged
Legutolsó NB. I-es mérkőzésn	1995-11-18 - NB. I. - Debrecen - Csepel
Kiosztott sárgalap:	234
Kiosztott piroslap:	18

Az aktív nemzeti játékvezetéstől 1995-ben vonult vissza. Az NB II-ben 120 mérkőzést, az NB I/B-ben 40 alkalommal vezetett találkozót. 

Szakmai munkájának elismeréseként 17-szer partjelzőként, asszisztensként nyújthatott segítséget a működő FIFA játékvezetőnek. A Paris Saint-Germain FC–Gent UEFA-kupa összecsapásra illetve két felnőtt válogatott, valamint a Csehszlovákia–Norvégia és az Ausztria–San Marino találkozóra emlékszik szívesen, Jelen lehetett Puhl Sándor első nemzetközi mérkőzésén, illetve az utolsó külföldi mérkőzésén, mint partbíró.

Amit biztosan nem felejt el Bognár István:

Tatai edzőtábor a nyolcvanas évek közepén...

Az országos labdarúgójátékvezetők és a kuvaiti röplabdások együtt táboroztak a honi sportparadicsomban. Történt egy napon, hogy a délutáni kurzusunk kissé elhúzódott.

A vacsora ideje is kitolódott, elszórtan érkeztünk az ebédlőbe. Ugyanígy jártak a kuvaiti röplabdázók is, akik részére a konyha külön főzött. Úgy este hét óra tájban szivárogtak még a maradék vacsorára egyesek. A játékvezetők között volt egy igen csak pigmentált, a kuvaiti röpisek közé is simán befért volna Ágoston Jani.

Pechére egyedül botorkált a kiszolgáló pulthoz Jani barátunk, ahol kiváncsian bámult a kondérok aljára – leste a maradék mennyiségét és összetételét.

A pulton belül egy igencsak termetes szakácsnő – aki már legszívesebben az otthona után vágyott és igyekezett volna haza – szemügyre vette Jánost, akit echte kuvaitinak nézett, majd magyarul megszólalt, és idegesen rángatózva az alábbi kísérőszöveget intézte a majdnem idegen játékvezetőnk felé: „Te, hol a k..va anyádban voltál eddig??? Most kell jönni zabálni?”

Jánosunk szeme kikerekedett, szájzárat kapott, levegőt nem tudott venni egy ideig. Ismét a termetes szakácsnő: „Most mit bámulsz, te!? Már csak azt fogod kapni, amit viszszahoztak!” – mordult rá teli torokból.

A kuvaitinak nézett magyar összeszedte minden erejét, majd elcsukló hangon válaszolt:

„Az elnök hivatott, és nem tudtam, csak most jönni, de már nem is vagyok éhes.” A szakács néni hirtelen átélte azt, amit néhány perce Jánosunk. Az ő száját sem hagyta el egy darabig egyetlen szó. Majd kisvártatva annyit mondott: „Bocsánat, tévedtem, tudja, ezek a külföldiek...”

Egymás szemébe néztek, János huncutul rákacsintott, és nagyot nevettek mindketten. Mondanom sem kell, hogy a mi asztaltársaságunk ezt végikövette, és a hahotánk talán megrázta az égieket is.”