A tízek bojkottja

cseretábla - forrás: Forrás: - cseretábla.

Meghökkentő bíróküldő listát szögeztek ki a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szekrényére. Az első, illetve másodosztályú mérkőzések játékvezetői között hiába keresték az ismerős neveket, hiányzott Iváncsics Mihály, Kiss Tivadar, Gerő Ferenc, Schiller Gyula, Schissler József, valamint Kiss Menyhért is a felsorolásból.

Helyettük az FTC-Vienna meccset Boronkai Gábor kapta meg, az élvonalbeli találkozókon pedig a Bosnyákovits, Juhász, Hertzka, Szeiff, Rotter ötös osztozott.

A mindig mindenben összeesküvést sejtő szurkolók azon nyomban „rendszerváltozást" meg „a tízek bojkottját" kezdték emlegetni, de a Nemzeti Sport kiderítette, hogy nem egészen így áll a helyzet.

Tény, hogy az első osztályú meccsek állandó bírói meglehetősen kevés kivétellel nem iratkoztak fel. De valamennyien tréninghiánnyal, betegséggel és egyéb okokkal indokolták távolmaradásukat. Viszont az is igaz, hogy a feliratkozott Vértes Imrét a MAC-BAK ifjúsági mérkőzésre küldték ki, amilyen „nagy" meccset már régen vezetett a milánói svéd-olasz összecsapás játékvezetője.

A helyzet a Nemzeti Sport szerint az volt, hogy a lemaradók ismét meg akarták mutatni, nélkülük bajos lebonyolítani a bajnoki idényt, s erre a bizonyításra az első „tavaszi" fordulót találták a legalkalmasabbnak. A küldőbizottság ugyanakkor nem tartott attól, hogy a kiküldött bírók nem tudják ugyanolyan jól elvégezni a feladatukat, mint a régiek.

 

Hozzászólások