Jöttem, ellenőriztem, átíratták

cseretábla - forrás: Forrás: - cseretábla.

Érdekes jelenségre hívta fel figyelmünket az egyik országos ellenőr.

Korábban már foglalkoztunk azzal, hogy az országos ellenőrök jelentései többször át kell írni, hogy megfelelő legyen „az érintett” személynek.

„Évek óta az országos keretben ellenőrködök, így vélhetően meg tudom ítélni azt, hogy a játékvezetők hogyan tevékenykednek. Közel húsz év aktív játékvezetés, számos nemzetközi mérkőzés után vélhetően azért vagyok a keretben, mert jók a meglátásaim. – írja kollégánk. – Lassan nem tudok a kollégák szemébe nézni, hiszen amit elmondok a mérkőzés helyszínén nem az jön le a véglegesített jelentésekből.”

A nagy kérdés, hogy miért?

„A beküldött jelentéseket többen átnézik „szakmai” szemmel és legtöbbször megcsörren a telefon, hogy ne legyen ráírva Ferikére a sárgalap, vagy Petikének írjunk még egy elmaradt lapot. Persze úgy tűnik, mintha az én agyszüleményem lenne de nem. Felső utasításra kerülnek ezek a jelentésbe.”

Mennyire lesz hiteles az ellenőr a játékvezetők körében?

„Van aki azt mondja, tök mindegy hogy vezetek, jó jegyet kell adni, mert a puhli ember vagyok. Persze vannak olyan kollégák, akik reálisabban nézik a jelentéseket és felhívnak egy-egy átírt jelentés után. Ők értik miről van szó, tudják, hogy kényszer helyzetben van az ellenőr, mert jövő héten nem kapna küldést.”

Mi lehetne a megoldás?

„Egyszerűbb lenne az, ha az ellenőrökre bíznánk a jelentés megírását és nem felülről jövő nyomásra kellene átírni azokat. Persze akkor más lenne a rangsor és lehet, hogy bizonyos játékvezetők már nem szerepelnének az adott keretben. Miért nem mondjuk úgy történik az egész, hogy a jelentést megírom otthon és lezárom. Majd aki át akar irattatni valamit, akkor az egy megjegyzést teszt a jelentésvégén (pl: szuper ellenőri jelentés rész) és akkor a kolléga látja, hogy ki nyúlt a jelentésbe? Most úgy tűnik, hogy tényleg nem értek hozzá, mert naponta változik a jelentés.”

 

Hozzászólások