Nem szabad és nem is lehet elmenni szó nélkül néhány ellenőr megjelenésén.
Tegnap kilátogattam a 2023. év első élvonalbeli mérkőzésére, mert kiváncsi voltam a Ferencváros zalaegerszegi vendégjátékára. Öröm volt látni, hogy mennyi játékvezető kolléga foglalt helyet a VIP-ben. Jó volt látni Szabó Zsoltot, Vámos Tibort, Balázsi Mihályt, azonban rossz volt a lelátóra tekinteni.
Ott sétálgatott az MLSZ játékvezetői ellenőre, aki ráadásul a szomszéd megye JB. elnöke is. A jól fizetett ellenőr minősíthetetlen megjelenésű ruhában volt. Ilyet még edzőterembe se húz fel az ember, nem akkor, amikor az MLSZ JB-t képviseli. Tegyük hozzá, hogy végre nem a 25 éves suhogós melegítőben volt.
Tavalyi évben már láttam a tolnai kollégát hasonlóan alul öltözőttként, bár akkor betudtam annak, hogy a sheriff nem tudja mi illik és mi nem.
Azt mondják, nem a ruha teszi az embert, de valljuk be, ez hazugság. Lehet, hogy vannak olyanok, akiknek tényleg csak az számít a másikban, hogy milyen a személyisége, de az első benyomásnál akkor is sokat nyom a latba a megjelenés.
Lássuk be, a jól fizetett ellenőröknek illene a megjelenésükre is adni és nem ezer éves, turkálóban megvásárolt nadrágban és pulloverben kellene megjelenni.
El kell lassan azon gondolkodni, hogy dresskódot kell kiadni nekik is.
Szégyen, hogy 2023-ban azzal kell foglalkozni, hogy NB. I-es mérkőzésen hogy jelenjenek meg a sportszakemberek. Azt is lassan elő kell írni, hogy szép és ápolt fogak legyenek és ne évek óta hiányzó foggal müködjön valaki az élvonalban. Bár tudjuk, a Mónika Show-ban sem volt követelmény a fogsor....
Stílus maga az ember....