Folytatódik az ajkai történet

véres zsebkendő - forrás: Forrás: - véres zsebkendő.

A közelmúltban részletesen foglalkoztunk az Ajka Kristály focicsapatának gyulafirátóti kálváriájával, amelyet a Halálfélelem a gyulafirátóti sportpályán című cikkünkben részletesen megírtunk.

A Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága most az egyszer betartotta a szavát. Mivel a tömegverekedés miatt Ákos Dávid játékvezető nem fújta le a mérkőzést, még a jelentésében sem írta le a történteket. A mérkőzés ellenőre hasonlóan cselekedett, cinkosan védve kollégáját. A Kristály elnöke beadványt intézett a Fegyelmi Bizottsághoz, amelyben részletesen leírták a Gyulafirátót – Ajka Kristály megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzésen kirobbant botrányt. A meghallgatáson a bizottság tagjai nagy szakértelemről tettek tanúbizonyságot, s elmagyarázták: mivel a játékvezetői és ellenőri jelentésben a történtek nem szerepelnek, ők nem tehetnek mást, mint esetleg rendezői hiányosságokra hivatkozva egy „ejnye-bejnye” büntetést hozhatnak! Ezt meg is tették: három bajnoki mérkőzésre szövetségi ellenőrt küldenek a Gyulafirátót hazai mérkőzéseire.

Egyszerűen gyalázat ez a döntés, még az sem jutott eszébe a bizottságnak, amelynek a vezetője hivatásos jogász, hogy a kivizsgálást elrendelje. Még egyszer kihangsúlyozzuk, amit már a múltkori írásunkban megtettünk, de úgy tűnik süket fülekre talált: ma a Veszprém megyei bajnokság első osztályában nyugodtan, következmények nélkül agyon lehet verni akár egy egész labdarúgócsapatot. A lényeg: ne legyen beírva a játékvezetői és ellenőri jelentésbe! A Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség háza táján valami nagyon nincs rendben!

***

Cikkünkre számos hozzászólás mellett érkezett egy rendkívül komoly levél K. P. olvasónktól, aki nagyon közel állhat a megyei szövetséghez, hiszen még az ellenőr nevét is tudta, s unja már az igazságtalan döntéseket. Azt írja: „Levelemmel próbálok hozzájárulni ahhoz, hogy ez az ügy korrekt módon legyen kivizsgálva. Sajnos a Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetségnek, akinek ez a feladata volna, nem akarja tudni az igazságot. Valamiért ez nem áll érdekében. Ezt nem szabad hagyni, mert ettől is beteg a magyar foci.”

K. P.-től azt is megtudtuk, hogy a megyei III-ban 2013. november 17-én játszották a Nemesgulács – Uzsa bajnoki mérkőzést, amely a 88. percben félbeszakadt. Történt ugyanis, hogy az egyik hazai játékos arcon ütötte a játékvezetőt, míg egy másik belerúgott az asszisztensbe. Ajkai játékvezetői hármas vezette ezt a mérkőzést. Ők vállalva a népszerűtlen döntést és az azzal járó veszélyeket, a szabályokat betartva félbeszakították a mérkőzést és mindent részletesen leírtak a jegyzőkönyvbe. A Fegyelmi Bizottság példás gyorssággal megfelelően súlyos büntetést hozott. Az ütő játékost egy évre, a rúgót fél évre tiltotta el.

Idézünk K. P. leveléből: „Sajnos, Gyulafirátóton már nem a szabályok szerint járt el a mérkőzés bírája! Figyelembe véve azt, hogy Ákos Dávid játékvezető nemrég még az országos keret tagja volt, ezért teljesen érthetetlen, hogy miért hagyta figyelmen kívül az ide vonatkozó szabályokat, mikor azt neki még jobban kellene ismernie, mint megyei kollégáinak. De ha már így járt el, akkor legalább a jegyzőkönyvbe kellett volna részletesen leírnia a történteket. Ő ezt sem tette meg, nem tudni miért? Volt a meccsnek ellenőre is. Márton Zsolt országos kerettag, NB II-es asszisztens. Ő mit csinált, leírta, hogy mi történt? Hallgatott ő is, védve kollégáját, akivel tavaly még együtt vezettek meccset. Akkor viszont mi szükség van az ilyen ellenőrzésre? Korrekt ez így? Megmagyarázhatatlan!!! Megmagyarázhatatlan Csík Ferenc VMLSZ igazgató viselkedése is, hogy nem tesz semmit az ügy megnyugtató rendezése érdekében. Próbálja titokban tartani a történteket és csak hallgat! Ha egy játékvezetőt megütnek, megrúgnak, leköpnek, megsértenek, azt azonnal büntetni kell, félbeszakad a mérkőzés. Ami teljesen rendben is van. De ha egy játékossal, egy edzővel, vagy egy vezetővel esik ez meg, akkor miért nem érvényesek a szabályok. Úgy látszik, Csík Ferencnek a VMLSZ-ben legalább kétféle mércéje van (vagy több is), és kényük-kedvük szerint használják azokat.”

***

Ákos Dávid játékvezetőről Havasfalvi Lajos, az Ajka Kristály SE elnöke így nyilatkozott: - A 2011/2012-es bajnokság 13. fordulójában a Tapolca – Ajka Kristály mérkőzést követő fegyelmi tárgyalás óta „vérbosszút” hirdetett a csapatunk ellen, ugyanis azóta hat mérkőzést vezetett nekünk. A hat mérkőzésen hat piros-, hat sárgalapot, valamint három 11-est adott ellenünk. Így már érthető talán, hogy a játékvezetői jelentésben az események nem kerültek említésre.

Ákos Dávid játékvezető ténykedéséről e sorok írója is személyesen meggyőződhetett. A 2013. május 20-án lejátszották Ajka Kristály – Balatonalmádi bajnoki mérkőzésen a II. félidő 80. percében a játékvezető kiállította Schönberger Rolandot. A jegyzőkönyvben azt írta: „Schönberger Roland a büntető megítélése után odafutott hozzám és mellbe lökött.” Nos, ezen a mérkőzésen újságíróként voltam jelen, és éppen az esettel egyvonalban álltam. Az igaz, hogy amikor Ákos Dávid 11-est ítélt és kiállította a Kristály kapusát, a Schönberger Roland odafutott hozzá, s a bal vállára tette a kezét, s azt mondta: „Spori, ez nem volt 11-es és kiállítás!” De mellbe lökés egyáltalán nem történt. Ennyit a játékvezető szavahihetőségéről és őszinteségéről.

***

A Fegyelmi Bizottság egyoldalúan tíz bajnoki mérkőzéstől tiltotta el úgy a Kristály játékosát, hogy be sem idézte a tárgyalásra, nem védekezhetett, nem mondhatta el a véleményét. A tíz mérkőzésről szóló büntetés túl szigorú, igazságtalan, egyoldalú és megalapozatlan volt. Amikor a játékos ebből felét letöltötte, 2013. augusztus 15-én kérvényezte a Fellebbviteli Bizottságnál a hátralévő büntetésének elengedését, vagy próbaidőre való felfüggesztését, hiszen ez volt a játékos pályafutása során az első kiállítása, és nem követte el azt, amit a játékvezető egy mondatban leírt a jelentésében.

A Fellebbviteli Bizottság egy hónapig nem reagált a beadványra. Egy hónap után volt képes az öttagú hivatásos jogászokból álló bizottság valamelyik tagja a Labdarúgó Szövetség környékén járni, és tíz perc alatt elutasította azzal az elfogadhatatlan szöveggel, hogy mivel nem tizenöt napon belül történt a játékos kérése, így nem foglalkozhattak vele. Megbízható információink vannak, hogy ez a Fellebbviteli Bizottság össze sem ült, hogy legalább foglalkozzon a témával. Egy valaki éppen ráért, vagy arra járt, benézett, és döntött egy személyben. Szomorú. Gondolom, a fizetésüket felveszik, azért pedig valamit tenni kéne… A korábbi évek Fegyelmi-, és Fellebbviteli Bizottságai sportemberhez méltó szellemben döntöttek, és meghallgatták mindkét oldal véleményét. A Kristály játékosának sorsáról is csak egy gyenge játékvezető össze-vissza leírt rosszindulatú mondatának alapján döntöttek, arra sem voltak képesek, hogy a játékost és a klub elnökét beidézzék, esetleg szemtanúkat meghallgassanak. Sajnos, olyan emberek vezetnek többségében meccseket, meg olyan emberek döntenek játékos sorsokról, akik játékosként, sportvezetőként soha nem voltak a foci közelében sem. Lehet, hogy kitűnő jogászok vannak a bizottságban, de más a bíróság és más a sport. Csodálkozom, hogy ennyire komolytalanul veszik a Megyei Labdarúgó Szövetségben betöltött szerepüket, hogy még összeülni sem hajlandóak, és egy éppen arra járó személy dönt fontos ügyekben. Ezzel az egész Labdarúgó Szövetségre is egy kicsit szégyent hoznak.

A jelenlegi szövetség elődeiben nem ültek profi jogászok a bizottságokban, de a Fegyelmi Szabályzat és a sport szellemében sokkal igazságosabb döntéseket hoztak, mint a mai bírók, ügyvédek, ügyészek stb. Csak emlékeztetőül egy régebbi példa: a Fellebbviteli Bizottságnak volt egy Vörös Sándor nevű elnöke. Sportember volt a tagokkal együtt. Döntéseiket el lehetett fogadni, mert ők komolyan vették munkájukat. Tanulhatnának a régebbi bizottságoktól a maiak. Sportszeretetet és komolyságot is!!!

***

Halálfélelem a gyulafirátóti sportpályán című cikkünkhöz számtalan hozzászólás érkezett, hiszen ma azokat az időket éljük, hogy elmondhatjuk gondolatainkat. Többségükből a jóindulat, az együttérzés, a segítőkészség csendül ki. Akadtak néhányan, akik csak mocskolódni voltak képesek egy bizonyos közösségi oldalon, szerintük az igaz, amit ők a mocskolódók, az igazság bajnokai állítanak. Csak hát nagyon sivár gondolatokkal rendelkeznek. Ezzel tulajdonképpen saját magukról állítanak ki bizonyítványt. Fazekas Péter és Farkas Ferenc Dalnoki László vezetőedzőről azt állította, hogy részeg volt, betántorgott a pálya közepéig, aztán se kép, se hang.

Megkérdeztük Havasfalvi Lajost, a Kristály SE elnökét, Dalnoki László főnökét, hogy mi a véleménye a két személy hozzászólásáról? – Mélységesen fel vagyok háborodva, hogy egyesek ilyen mélyre süllyednek. Dalnoki László sokak számára inkább példakép lehetne. Mind emberi, mind sportolói elhivatottsága követendő példa lehet a fiatalok előtt. Hosszú és sikeres labdarúgó pályafutását követte egy szintén sikeres és hosszú edzői pályafutás. Kizárólag a sport szeretete vezérli. Ilyen embert vádolnak azok, akik megbújnak a tömegben és falkában bátrak. Dalnoki mester még az edzésekre is kocsival jár, szívinfarktusa és műtéte óta gyógyszereket szed, s még a mérkőzések után sem fogyaszt alkoholt. Az ő felkészülésében és munkájában az alaposság, nem pedig az italozás kap szerepet. Ezek után felmerül a kérdés, vajon kinek vagy kiknek áll érdekében egy ilyen ízig-vérig sportembert aljas váddal illetni? Inkább a bocsánatkérésnek lenne itt a helye a történtek után! – fogalmazott a klubelnök.

Remélhetőleg az ilyen rágalmazó, valótlanságokat állító mocskolódók ideje lassan lejár, egyszer már csak eljut ez az embertípus a hátraarcig, végre valahára csak eltűnik a szintérről…! Az ő helyükben a normálisan gondolkozó emberek azt tennék, hogy otthon rácsodálkoznának egy kicsit a tükörre, és szégyellnék magukat! De igaz is, miért várjuk ezt az ilyen emberektől, akiknek képességük és tisztességük korlátozott, hogy önkritikát gyakoroljanak! Abban azért sokan bíznak, hogy előbb-utóbb a maguk ásta szakadékba zuhannak. Hiszen néha még a kapanyél is elsülhet. Kárt tehet bennük…!

Talán belátható időn belül új fejezet kezdődik a Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség Fegyelmi-, és Fellebbviteli Bizottságainak életében is, természetesen azok nélkül, akik idáig züllesztettek egy hajdan kitűnően működő szervezetet!

 

Természetesen a cikk írója nem tudta helyesen leírni a megyei igazgatóság nevét. A Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség 2011. január 1-vel megszűnt. A helyes név: MLSZ Veszprém megyei Igazgatóság

 

 

Hozzászólások