Leköpték, majd halálosan megfenyegették

Fair-Play zászló - forrás: Forrás: - Fair-Play zászló.

Leköpték, majd halálosan megfenyegették a baranyai játékvezetőt

Néhány héttel korábban botránytól volt hangos egy Baranya vármegye hármas bajnoki, s mindenki remélte, hogy a büntetések után több hasonló esetre nem kerül sor, de a hétvégén ismét félbeszakadt egy találkozó. Ezúttal leköpték, majd halálosan megfenyegették a baranyai játékvezetőt.

Néhány héttel ezelőtt még arról számoltunk be, hogy egy Baranya vármegye hármas labdarúgó mérkőzés, a Palotabozsok–Dunaszekcső találkozó félbeszakadt, miután ismételten a játékvezető húzta a rövidebbet. Az esetet követően az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága súlyos büntetéseket szabott ki, de ennek ellenére az egyik hétvégi bajnoki újból szomorúan végződött.

Ezúttal egy ugyancsak vármegye hármas összecsapás, a Nagydobsza–Baksa ütközet vett nem várt fordulatot. A vendégcsapat kétgóllal vezetett huszonnégy percnyi játék után, igaz, ekkor már tíz emberrel szerepelt a házigazda, ugyanis a huszadik percben az egyik hazai spíler utolsó emberként szabálytalankodott, így kiállította őt a játékvezető. Bő negyedórával később egy elkésett becsúszásért hazai oldalon villant a sárga lap, de a vétkes a hírek szerint cserébe leköpte a bírót, így végül ő is a kiállítás sorsára jutott.

Ezt követően bement a pályára a kiállított játékos rokona, – aki szintén Nagydobszán futballozik, csak eltiltás miatt nem léphetett pályára – és számonkérte az ítéletet. Biztosította a játékvezetőt, hogy élve nem fog tudni elmenni, jobb esetben is mentőre lesz szüksége. Kovács István Róbert ezt követően félbeszakította a találkozót, de továbbra is forrtak az indulatok.

A helyiek rugdosták, ütötték a játékvezetők öltözőjének ajtaját, s nyomdafestéket nem tűrő módon ordítottak. Mindenesetre a jegyzőkönyv elkészítése után, közel egy óra elteltével távoztak a játékvezetők, de vélhetően az ügynek lesz majd még folytatása.

 

Frissítés:

A múlt hétvégi Nagydobsza SC - Baksa SE mérkőzésen súlyos játékvezetőt érintő incidens történt, a Nagydobsza SC egyik játékosa a mérkőzésen leköpte, több játékosuk pedig a szünetben veréssel fenyegette a játékvezetőt.
A fentiekre tekintettel a játékvezető félbeszakította a mérkőzést.
A játékvezetőt ért atrocitás ügyében a Fegyelmi Bizottság a héten hoz határozatot.

A Nagydobsza SC egyesület vezetősége egy levelet juttatott el Igazgatóságunkra, melyet (az egyesület engedélyével) az alábbiakban ismertetünk:

Feladó: Nagydobsza SC
Címzett: Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség

"A Nagydobsza SC vezetősége és játékosállománya mélységesen elítéli és teljességgel elhatárolódik a hétvégi bajnoki mérkőzésen történtektől. (2024.03.17. Nagydobsza SC – Baksa SE) A futballpályán és annak közelében sincs helye az efféle erőszakos és minősíthetetlen viselkedésnek.
A Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottságának döntését teljes mértékben elfogadjuk, annak betartására minden tőlünk telhetőt elkövetünk. Megteszünk minden lépést annak érdekében, hogy ilyen, vagy hasonló eset soha többé ne történhessen meg. Együttműködünk a jövőben is a Szövetséggel, ha szükség lesz rá, bevonjuk a helyi Polgárőrséget is a mérkőzések színvonalas lebonyolítása érdekében."

Tisztelettel:
Nagydobsza SC vezetősége

 

Hozzászólások