08. szabály - A mérkőzés kezdete és újraindítása

Játékvezetői óra - forrás: Forrás: - Játékvezetői óra.

Előzetes intézkedések: Pénzfeldobás során amelyik csapat a sorsoláson nyer, eldönti, hogy az első félidőben melyik kapura támadjon. A másik csapat végzi el a mérkőzés kezdőrúgását. A sorsoláson győztes csapat végzi el a második félidő kezdőrúgását. A mérkőzés második félidejére a csapatok térfelet cserélnek, és a másik kapura támadnak.

A kezdőrúgás: A kezdőrúgás a játék kezdetének vagy újraindításának egy módja: - a mérkőzés elején; - gól után; - a mérkőzés második félidejének elején; - esetleges hosszabbítás (kupamérkőzéseken) mindkét felének elején; Kezdőrúgásból közvetlen gól érhető el.

Végrehajtás: - minden játékos a saját térfelén tartózkodik; - a kezdőrúgást végző csapat ellenfelének játékosai legalább 9,15 m-re vannak a labdától, amíg az játékban nem kerül; - a labda mozdulatlanul áll a kezdőponton; - a játékvezető jelt ad; - a labda akkor kerül játékba, ha elrúgták és előre mozdul el; - a rúgó játékos nem érintheti másodszor a labdát, amíg egy másik játékos azt nem érintette. Ha az egyik csapat gólt ér el, a kezdőrúgás az ellenfelet illeti meg. Szabálysértések - Büntetések: Ha a kezdőrúgást végző játékos a játékban lévő labdát másodszor érinti, mielőtt azt egy másik játékos érintette: közvetett szabadrúgás jár az ellenfél javára arról a helyről, ahol a szabálytalanság történt (Kivéve, ha a nyolcas szabály "Speciális körülmények" fejezete másként nem rendelkezik.). A kezdőrúgás végrehajtása során bármely más szabálysértés esetén a kezdőrúgást meg kell ismételni. Labdaejtés: A labdaejtés a játék újraindításának egy módszere, ha a labda még játékban van, és a játékvezető időlegesen meg kívánja állítani a játékot a Játékszabályok más helyén nem említett okból

Végrehajtás: A játékvezető leejti a labdát azon a helyen, ahol az megszakításkor volt (Kivéve, ha a nyolcas szabály "Speciális körülmények" fejezete másként nem rendelkezik.) A játék akkor indul újra, amikor a labda a földet éri. (játékvezetői műhiba után is lehet alkalmazni)

Szabálysértések - Büntetések: A labdaejtést meg kell ismételni, ha:

  • egy játékos érinti a labdát, mielőtt az földet ért;
  • földre esés után a labda elhagyja a játékteret anélkül, hogy bármely játékos érintette volna

Ha a labda a kapuba kerül:

  • ha labdaejtés után a labdát közvetlenül az ellenfél kapujába rúgják, kirúgást kell ítélni
  • ha labdaejtés után a labdát közvetlenül a saját kapujukba rúgják, szögletrúgást kell ítélni az ellenfél javára.

Speciális körülmények: A védőcsapat javára a saját kapuelőtérben megítélt szabadrúgás a kapuelőtér bármely pontjáról elvégezhető. A támadócsapat javára az ellenfél kapuelőterében megítélt közvetett szabadrúgást a kapuelőteret határoló, a kapuvonallal párhuzamos vonalak azon a pontján végzik el, amely legközelebb esik a szabálytalansághoz. Ha a labdaejtésre a játék olyan megszakítása után kerül sor, amikor a labda a kapuelőtérben volt, akkor a labdaejtésre a kapuelőteret határoló, a kapuvonallal párhuzamos vonalnak azon a pontján kerül sor, amelyik a legközelebb esik ahhoz a helyhez, ahol a labda megszakítása pillanatában volt.

 

Hozzászólások