Szabó Zsolt: „Azt elfogadom, hogy itthon nincs szükség rám”Hat éve, 321 hazai első osztályú és több mint 150 nemzetközi mérkőzéssel a háta mögött vonult vissza az egykori FIFA játékvezető. Utoljára 2018 júniusában, az Újpest – DVSC találkozón fújta a sípot. A Szabó Zsolt a sporttól nem szakadt el, továbbra is, már egyesületi elnökként, a labdarúgásban tevékenykedik.
Szerda délután rendezték a Sportcampus műfüves pályáján a Buzánszky Kupa döntőjét, amely eseményre Debrecenbe látogatott a hazai játékvezetés egykori kiváló alakja, Szabó Zsolt. – Az a megtiszteltetés ért, hogy a szervezők meghívtak a kupa döntőjére és a díjátadóra, a felkérést pedig örömmel fogadtam el. De a kellemest összekötöttem a hasznossal, ugyanis a Debreceni Egyetem sportközgazdász mesterképzésének levelező tagozatán tanulok, csütörtökön pedig egy vizsga is várt rám.
Visszavonulása után mennyire szakadt el a labdarúgástól?
Szinte napra pontosan hat éve „akasztottam szögre” a sípot. A labdarúgás örök szerelem, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy jelenleg is ebben a szép sportágban dolgozhatok, a Fővárosi Vízművek Sport Kör elnöke vagyok. Korábban olyan egykori kiváló játékosok irányították a szakmai munkát BLSZ első osztályú csapatunknál, mint Mészöly Géza és Véber György.
30 évet töltött a pályán játékvezetőként, összesen 1624 találkozót vezetett. Nem hiányzik a meccsek hangulata?
Az szakma azon része, mikor ott vagyok a pályán, vezetem a meccset, nagyon hiányzik, viszont a sok edzés és a teszt nem.
A játékvezetők nem mondhatni, hogy a szurkolók kedvencei, tevékenységüket sokszor nem éppen irodalmi stílusban bírálják…
Ez sosem zavart, ez mindig is hozzátartozott a labdarúgáshoz, egy-egy ítélet után ki-ki vérmérséklete szerint fogalmazza meg véleményét a lelátón. Mai napig rendszeresen kilátogatok az NB I-es mérkőzéseke, jó érzéssel tölt el, hogy minden stadionban szeretettel fogadnak, ez egy jó visszajelzés számomra, hogy nem vezettem olyan rosszul a meccseket.
Majd 500 hazai első osztályú és nemzetközi találkozón fújta a sípot. Van, amely valamiért különösen emlékezetes maradt?
Nehéz lenne egyet is kiemelni, nagyon sok emlékezetes mérkőzés maradt meg bennem. Ezek között említhetném a 2012-es MTK – DVSC Magyar Kupa döntőt. A rendes játékidőben és a hosszabbításban nem született döntés (3-3 – szerk.), majd egy maratoni hosszúságú büntetőpárbajban nyert 8-7-re a Loki. Ide sorolnám a Debrecen 2010-es, Videoton elleni mérkőzését, amely a bajnoki címről döntött, vagy a Salzburg – Juventus Európa-liga találkozót, de egy U19-es bajnoki döntőre is jó szívvel emlékezem.
Adja magát a kérdés: Debreceni mérkőzések?
Pályafutásom 321 bajnoki mérkőzéséből legtöbbet, 49-et a Ferencvárosnak vezettem, 48-at pedig a DVSC-nek és az Újpestnek. Az én időmben a Loki top csapatnak számított, zsinórban nyerték a bajnoki címeket, mindig telt ház és jó hangulat volt az Oláh Gábor utcai Stadionban. Szerettem meccset vezetni a piros-fehéreknek, de tudtam, nem lesz könnyű dolgom, főleg a rangadókon, de sosem féltem ezektől a találkozóktól.
A korábbi évekkel ellentétben, nemzetközi mérkőzéseken mintha mellőznék a magyar játékvezetőket. Ön szerint mi lehet ennek az oka?
Mivel nem dolgozom a hazai játékvezetésben, nem lenne etikus, ha kritikát fogalmaznék meg. Viszont az sokat elárul, hogy a két legrangosabb sorozatban, a BL-ben és az EL-ben, illetve most az Európa-bajnokságon nincs magyar játékvezető, csak a Konferencia Ligában. Anno Kassa Viktor három BL meccset vezetett egy őszi szezonban, Vad István és én három-három EL találkozót. Azt elfogadom, hogy itthon nincs szükség rám, de egy évek óta külföldön dolgozó Kassai Viktorra vagy Erdős Gáborra, Vámos Tiborra, Kispál Róbertre sem, azt nehéz megérteni. Mindannyian komoly nemzetközi tapasztalatokkal bírnak, mégsem vonják be őket a játékvezetői oktatásba, ez pedig elgondolkodtató.
Ha hívnák, menne?
Tartozom annyival a magyar labdarúgásnak-játékvezetésnek, ha felkérnének, mindent félreteszek, hogy tudásommal és tapasztalataimmal segítsem a hazai játékvezetést. De erre jelenleg kevés az esély.