Varga Gábor életében minden bizonnyal az következik, amit néhány hónappal ezelőtt még szinte elképzelhetetlennek tartott. A Gyöngyösön élő játékvezető-asszisztenssel annak apropóján beszélgettünk, hogy befejezte mérkőzésekben és élményekben gazdag partjelzői pályafutását.
– Mennyire érintette meg, hogy Adácson újra van futballélet?
– Noha már Gyöngyösön élek, de adácsinak vallom magam – válaszolta a 46 életévét a napokban betöltött Varga Gábor. – Sokat és sokszor fociztam anno a helyi csapat színeiben, amíg egy bizonyos egészségi problémám elő nem jött. Szívesen megyek a településre, és mindig is figyelemmel kísértem, amíg volt futball. Most 17 év év után újra lett foci.
A szüleim a mai napig ott laknak és mindig megdobban a szívem, amikor az adácsi pálya mellett haladok el.
Szörnyű érzés volt az elmúlt 16 évben látni, hogy mi történt a játéktérrel és az épülettel. Örülök, hogy lényegében két hónap alatt rendbe rakták az öltözőt, és most már csapat is van, ami a legfontosabb. Ehelyütt is szeretném megköszönni mindenkinek, hogy segítették a létesítmény rendbe hozatalát és a csapat újraszervezését.
– 2004-ben mi döntött amellett, hogy a labda rúgása helyett a sportágon belül másfajta szerepvállalás kerül az előtérbe?
– Sajnos volt egy műtétem, ami miatt ideglenesen be kellett fejeznem a labdarúgást, és akkor döntöttünk úgy Viktor Feri barátommal, hogy elkezdjük a játékvezetést. Ez egész pontosan húsz éve történt.
Nyilván mindenki játékvezető szeretne lenni, de a tanfolyam elvégzése után körülbelül három évvel kaptam egy lehetőséget, nevezetesen: jelöltek az utánpótlás keretbe.
Farkas Ádámot (jelenleg az MLSZ Heves Vármegyei Igazgatója – a szerző), mint játékvezetőt, jómagamat pedig asszisztensként. Ezzel megnyílhatott az út az országos keretbe kerülésre. Természetesen éltem a lehetőséggel. Hálával tartozok azoknak a megyei sportvezetőknek, akik bíztak bennem és alkalmat kínáltak. Szerettem mérkőzést is vezetni, de tisztában voltam vele, hogy Farkas Ádám, Pető Péter és Ducsai József mellett sípmesterként nem lett volna egyszerű érvényesülni, és nagyon szívesen fogadtam asszisztensként is a felkérést. Egyébként hál Istennek Ádám országos keretbe jutása fél évvel magam is az NB II.-es keret tagja lettem.
– Megérte ebbe az irányba elmenni? Hogy értékeli a magunk mögött hagyott időszakot?
– Abszolút megérte. Ha valaki azt mondja húsz évvel ezelőtt, hogy több száz NB I.-es, illetve NB II.-es mérkőzésem lesz, akkor nem hittem volna el. Vagyis egyértelműen igen a válasz, mert csak így nyílt lehetőségem, hogy magasabb osztályban működhessek, és nagyon szép 15 évet töltöttem az országos keretben.
– Élesen mi vágódik be, ha emlékezetes meccsről vagy pillanatról kérdezem, olyanról, amelyre jó szívvel emlékszik?
– Nagyon-nagyon sok ilyen mérkőzés akad. Az első ilyen Diósgyőrhöz kötődik. Az NB II.-es keret tagjaként anno 200–300 néző előtt zajlottak a mérkőzések. Akkor a Diósgyőr és a Nyíregyháza is a másodosztályban szerepelt, és kaptam egy küldést a DVTK–Nyíregyháza rangadóra, amelyet mintegy 7000 néző tekintett meg. Ez valóban maradandó élményt jelentett.
Jó értelemben: öt-hat percig remegett az ember lába és borsódzott a háta. No, akkor végleg beleszerettem ebbe a szakmába.
Emlékezetes pillanatot jelentett a Ferencváros–MTK örökrangadó, az Újpest–Kispest klasszikus derbi, vagy már az NB I.-ben a Nyíregyháza–Diósgyőr kelet-magyarországi rangadó. A debreceni bajnokavató is ide tartozik 2012-ből, ami az utolsó előtti aranyérmét jelentette a DVSC-nek. Ott szó szerint a reklámtáblákon ültek az emberek. A régi Nagyerdei Stadionban a fákon is lógtak, és ez valóban így történt. Ezen kívül még számtalan mérkőzést említhetnék.
Kispesten búcsúzott
A 1978. július 9-én Gyöngyösön született, a szakmában ifj. Varga Gáborként jegyzett asszisztens a 2004-ben tett vizsgát követően 317 NB II.-es mérkőzésen vett részt, 95-ször partjelzett az NB I.-ben és 79 alkalommal volt tartalék-játékvezető az NB I.-ben. Emellett még 36 NB III.-as találkozón, rengeteg Magyar Kupa-, Ligakupa-mérkőzésen és számtalan edzőmeccsen szerepelt. A pályafutás utolsó fellépését a Budapest Honvéd–Gyirmót FC NB II.-es összecsapás jelentette 2024, május 19-én, amelyet az egri Szigetvári Márk vezetett. Varga mellett Márkus Péter volt a másik partjelző, a gyöngyösi FIFA-bíró, Urbán Eszter pedig a tartalék-játékvezető.
– Mit adott az ön számára ez a fajta tevékenység azon túl, hogy elhivatottság, elköteleződés kellett hozzá a futball, az asszisztensi pálya mellett? Gondolom, kapott is valamit...
– Nagyon-nagyon sokat. Sportbarátságokat a játékvezetőkkel, a játékosokkal, a sportvezetőkkel. Földrajz tanárként szeretek utazni, nemcsak távoli országokba, illetve kontinensekre, hanem idehaza is. Szívesen jártam a játékvezetésből kifolyólag az országot, szinte az ország minden pontjára eljuthattam. Nem jelentett nyűgöt például Zalaegerszegre, Szombathelyre, vagy Békéscsabára autózni, magát az utat is kellemes élményként éltem meg.
– Oktatóként vagy bármiféle szerepvállalóként találkozhatunk-e önnel a játékvezetői szakmában?
– Eddig is részt vettem a vármegyei játékvezetők oktatásában, tanfolyamok lebonyolításában. Szívesen láttam el ezt a feladatot. Nyilván 46 évesen az ember már sok tapasztalattal rendelkezik, és ezt tanárként is örömmel adom tovább a fiataloknak. Felkérést is kaptam, hogy játékvezető-ellenőrként folytassam a pályafutásomat.
Féléves pihenőt kértem az elnök úrtól, aztán minden bizonnyal, magam is erre a pályára lépek majd, ami néhány hónappal ezelőtt még szinte elképzelhetetlennak tartottam.
Egy játékvezető sosem tudja magát elképzelni ellenőrként, aztán amikor az utolsó mérkőzés után kimossa a játékvezetői felszerelését, akkor bizony rájön, már csak ez az egy út marad, ha még kapcsolatban szeretne maradni szeretett hivatásával.