Arany Tamásék is készülnek

Arany Tamás - forrás: feol.hu Forrás: feol.hu - Arany Tamás.

„Fejben előre lejátsszuk a mérkőzéseket, amelynek a végén mindig mi nyerünk.”

- Az utóbbi három-négy évben hogyan szerepelt a megye?

- Az utóbbi években kétszer is felállhattunk a dobogó harmadik fokára, az elmúlt időszakban jól szerepelt a Fejér megyei együttes, ezt tervezzük a jövőben is, bár tudjuk, nem lesz egyszerű, sok jó csapat van.

 

- A budapesti, januári „20 megye tornájára” hogyan készül a Fejér megyei JB-válogatott? (Edzőmérkőzések, heti hány edzés?)

- A tervek szerint több felkészülési tornán is parkettre lépünk, hagyományosan egymás között is rendezünk mini -tornát, de az elméleti és egyéni felkészülésre is nagy hangsúlyt fektetünk, fejben előre lejátsszuk a mérkőzéseket, aminek a végén -bár nem vagyunk telhetetlenek-mindig mi nyerünk . Igaz, tudjuk mi az elmélet és a gyakorlat közötti különbség...

 

- Mi a minimális célkitűzés? Jó bulinak tartja a megye a rendezvényt vagy/és eredményesen is akar szerepelni?

- Fejér megye csapata mindig örömmel vesz részt a Sípmester Fesztiválon, ez az a rendezvény, ahol találkozhatnak, barátkozhatnak egymással az összes megye és Budapest játékvezetői. Ritka, hogy ennyi labdarúgó játékvezető egy eseményen együtt lehet és a színvonalas meccsek mellett egy kicsit kikapcsolódhatunk. Jó bulinak tartjuk a hagyományos tornát, de nem bánjuk, ha eredményesen szerepelünk.

 

- Kikre hívná fel a figyelmet a Fejér megyei csapatból?

- Több jó játékosunk is van, akik több poszton is bevethetőek, senkit nem szeretnék kiemelni, az utóbbi években igazi csapatot alkotva alkottunk szép eredményeket.

 

- Melyek az eddigi tapasztalatok? A 20 megye játékvezetői torna a várt célt szolgálja vagy akad még javítani való? Esetleges javaslatok?

- Mivel már kétszer is rendeztünk 20 megye tornáját, egyet Dunaújvárosban, egyet Székesfehérváron, belátunk a kulisszák mögé, tudjuk milyen nagy munka összehozni egy ekkora eseményt. Hatalmas elismerés a szervezőknek, akik évről-évre színvonalas munkát végeznek, mindent megtesznek annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat. Bizonyára ez így lesz 2020 első napjaiban is. Mindenkinek jó felkészülést, sok sikert kívánunk, már számoljuk vissza a napokat, mikor találkozhatunk ismét.
Ünnepeljünk együtt a Játékvezetők Nagy Családjával!
Jó mérkőzésekben gazdag, sérülésmentes új évet kívánunk valamennyi Kollégánknak!

 

Hozzászólások