Aranyérmes lett a megye

érem - forrás: Forrás: - érem.

Békés megye csapata nyerte a VI. Sípmesterek Fesztiválját, az országos "20 megye" játékvezetők tornáját az elmúlt hétvégén Győrött, miután a döntőben 0:0-ás végeredmény után, büntetőpontról végzett rúgások során legyőzte a budapestiek csapatát.



"Én a békésiek teljes dominanciáját láttam az egész torna alatt, bár a döntőben nagyon kicsi volt a technikai különbség" - kezdte az a rögtönzött értékelését, a díjkiosztón a torna legjobb játékosának választott Barta Tibor. "A torna során fokozatosan érett össze a csapat, egyre-egyre jobb teljesítményt nyújtott mindenki. A legnehezebb mérkőzést talán a Hajdú-Bihar megye elleni összecsapás jelentette, ahol a tét a továbbjutást érő második hely volt. Szerencsére mi fejben jobbak voltunk, sikerült akaratunkat az ellenfélre erőltetnünk, amit a hajdúságiak egy kicsit nehezen tudtak feldolgozni. A második napon a legjobb 8 között remek és fegyelmezett játékkal sikerült mind a három mérkőzésen győztesen elhagyni a pályát. Külön ki szeretném emelni Ivány Zoli által vezényelt védelmünk, valamint kapusunk Medovarszki Pisti teljesítményét. Mindent elmond, hogy az egész torna során (7 mérkőzés), csak kétszer zörrent meg a hálónk."

Csoportmeccsek: Vas - Békés 1:0, Békés - Pest 2:0, Békés - Somogy 2:0, Békés - Hajdú 1:0
4 közé jutás: Békés - Nógrád 2:0
Elődöntő: Békés - Szolnok 1:1 (büntetőkkel továbbjutott Békés)
Döntő: Békés - BLSZ 0:0 (büntetőkkel győzött Békés megye!)

A bajnokcsapat tagjai: Benyovszki Zoltán, Barta Tibor, Búzás Balázs, Iványi Zoltán, Kundla Attila, Medovarszki István, Medovarszki János, Pogonyi Ferenc, Sechna Gábor, Szelezsán György, Takács Tamás, Viczián Mátyás, vezetőedző: Rózsa Zoltán, elnök: Hrabovszki András, sofőr: Mártha Lajos

A delágációnak tagja volt még Petrovszki Gyuró is, aki megyénket játékvezetőként képviselte, és nem hozott szégyent a küldő bizottságra. Erre bizonyíték, hogy Gyekiczki Pista rekordját adta át a múltnak, mivel a hétvégén 9 mérkőzés vezetésével az országos tornákon az eddig legtöbbet működő békés megyei játékvezetőjévé lépett elő.

 

Hozzászólások